Ha már írtam az irigységről, érdemes megemlíteni a "sikerallergia" más aspektusait is.
Létezik félelem a saját sikertől, sőt magától a boldogságtól is! A korlátok közé szorított kis ego már ismeri a boldogtalanságot, az eredménytelenséget, így megvan az az illúzió, hogy ezt tudja kezelni, már "ismeri", megszokta. (Ennek annyira sok fokozata van, hogy nem is gondolnád.) A boldogság, a siker új és ijesztő számára, ezért menekül előle. Ez egy ravasz, sunyi kis folyamat, hiszen pont azért tud végbemenni, mert nem tudatos. Emberünk érzi ugyan, de nem igazán látja tisztán, mi megy végbe benne. Beidegződések alapján cselekszik. A sikert és a boldogságot mereven elutasítja, önmagát megfosztja tőle anélkül, hogy tudatosulna benne, mit is tesz.
Ugye mondanom sem kell, hogy ha nyomasztó érzéseket élsz át, a legjobb, leggyorsabb és legfájdalommentesebb megoldás a szembenézés? Kinek a lassúbb és kíméletesebb, kinek a gyors és drasztikus. Nem mindegy, mert különbözőek vagyunk.
De nem kerülhetjük el.
Boldogságra és sikerre születtünk, sőt bizonyos értelemben arra vagyunk ítélve. Belül tehát mindenképpen törekszünk is rá. A belső és a külső ember ezért van sokszor konfliktusban egymással.
Lásd még:
