2012. november 13., kedd

A pozitív gondolkodás és élet...




...a csodálatos Kurt Tepperwein professzor olvasatában a kommunikáció szemszögéből:  "A pozitív beszédhez a pozitív odafigyelés is hozzátartozik; a másik szavainak meghallgatása és elfogadása. Sokan épp csak becsukják a szájukat, no meg a fülüket, hogy némi szünetet tartsanak a fecsegésben, és előkészítsék a következő szóáradatot. Ilyen bezárt módon pedig képtelenség felfogni, mit is mond a másik."

 Hát igen, ez sajnos nagyon jellemző kultúrálatlan kultúránkra; ez az egyik legmarkánsabb oka annak, hogy az információcsere sokszor elakad, zavarokat szenved az emberi kapcsolatokban. Ebből származik a legtöbb félreértés és a félreértéseken alapuló kritika és viták is. 

 De nézzük csak tovább Tepperwein bácsi gondolatmenetét: 

 "Persze van nekünk "belső beszédünk"  is, egy állandó karattyolás. Nagyon fontos, hogy ezt a kéretlen tanácsadót (és mániákus kommentelőt, tettem hozzá én Laughing)  pozitívra hangoljuk, illetve amilyen gyakran csak lehet, elhallgattassuk. Hiszen ott is van élet, ahol már nincs beszéd (sőt, ott van csak igazán, tettem hozzá én, a mániákus kommentelő már megint Laughing). 

                               A hallgatás és a csend a lélek zenéje."



 Észrevettétek, hogy társaságban milyen hamar zavarba jöttök, ha egy kis csend támad? 
 Görcsösen gyorsan igyekeztek megtörni, igaz? 
 Miért féltek a csendtől? 

 Az őszinteségtől, a csend jelenlétében felmerülő gondolatoktól, esetleg attól, hogy más emberekhez kicsit közelebb kerültök, kicsit mélyebben megértitek őket, önmagatokkal együtt? Félelmetesnek tűnhet (bizonyos értelemben az is...), de ha megengeded, hogy megtörténjen, nem is hiszed, milyen sokat nyersz vele, ráadásul a félelmed is elmúlik.   



Ha tetszett, lájkold, g+1-ezd, oszd meg! Köszönöm!