"Egy ember van, egyetlenegy, akivel mindvégig együtt élsz: önmagad.
Te is változol, nem is keveset, de te vagy az, aki a legtovább marad.
Amikor arra gondolsz, hogy élsz, nem azt mondod, hogy "jé, itt élet van!", hanem azt, hogy "én élek!" ...
"Én vagyok!"
Létélmény nélkül nincs "én".
"Vanás" nincs, csak "én vagyok" van.
Amikor az "Én vagyok" tudatában kinézel magadból, és látod, hogy körülötted bogarak mászkálnak, rózsa nyílik, madarak énekelnek, az utcán járókelők nyüzsögnek, és a szomszédasszony tereget, azt mondod: "Élet van körülöttem."
Az eszmélés különböző színvonalán belülről mindegyik azt tapasztalja, hogy "én vagyok".
A bogár, ha üldözöd, menekülni kezd, a rózsa a külvilág ingereire finoman válaszol, mert az "én vagyok" mindenkiben védi magát. Minden madár önmagáról énekel. "Én vagyok!" - üzeni a madárfütty. Egy erdőben sok ezer "én vagyok" csiripel. Minden járókelőben az "én vagyok" élménye él: "én megyek, én kések, az én lábam fáj a cipőben" ... A szomszédasszonyban egy "én vagyok" tereget...
...
Ennek a fejezetnek a címe egy szamuráj fogadalomból való: "Nincsenek barátaim - A lelkem a barátom."
Ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül vagyok, baráttalan magányban, hanem azt, hogy a másokkal való barátságom teljes mértékig az önmagammal való barátságomtól függ."
