Sokszor érintettem már ezt a témát sok vonatkozásban hol itt, hol ott. Általánosságban véve az életben sok bajunknak ez az eredete. Nevezetesen az, amiről mostanában mindig ez jut eszembe:
 |
| "Ezt már ismerem..." |
Teremtés könyve 2, 19-20
Nyilván ezeket a sorokat sokféleképpen lehet értelmezni (és ezt meg is tesszük mi, emberek hosszú évszázadok óta, és közülünk bármelyik is értelmezi, a saját értelmezését tartja egyedül helyesnek... vagy nem? :-)), amit most ebből ki akarok hozni, az az, hogy az ember "azóta is" tanulmányozza, majd elnevezi a dolgokat, kategóriákba rendezi őket, címkéket rak rájuk és a megszokott "tudományos" folyamat végén kijelenti: megismertem ezeket a dolgokat. A címkézésnek és kategorizálásnak persze megvan a maga haszna, de csak akkor, ha igazán a helyén kezeljük. Sajnos azonban ez sokszor nem jó másra, csak arra, hogy a biztonságérzet kedvéért -ami észrevéve vagy észrevétlenül számunkra, emberi lények számára a legfontosabb motiváció mindenben- megelégszünk a címkével, azt mondjuk a felcímkézett dologra: "ezt már ismerem"; ez megadja -a valódi tudás és a mély megismerés helyett- a tudás és a megismerés illúzióját, ezáltal pedig a biztonság illúzióját. A biztonságérzetet az irányítás tudata (vagy inkább illúziója) adja meg.
Miért is akarunk irányítani? Hát nem azt tanultuk, hogy mi vagyunk a felelősek, mi magunk irányítjuk az életünket, mi magunk teremtjük a saját élményeinket, tapasztalatainkat?
Trükkös dolog ez. A kérdés az, hogy melyik részed irányít? Ha megelégszel a kategóriákkal, az elnevezésekkel, akkor biztos lehetsz abban, hogy a lényednek az a kis része, amit az egyszerűség kedvéért én egónak szoktam nevezni, az "irányít" (az egoról bővebben ITT). Ezt a kis részünket hajlamosak vagyunk teljes önmagunkkal azonosítani, ahelyett, hogy a helyén kezelnénk. Ha a helyén kezeljük és sem kiiktatni nem akarjuk, sem uralkodni nem hagyjuk, akkor a felsőbb én, a teljesebb tudat irányít és képesek vagyunk valódi boldogságot, teljességet, álmaink maradéktalan megvalósulását előidézni.
