2012. szeptember 28., péntek

És megint life coaching

 

 Ezen a néven ismerik világszerte, többnyire ezt a nevet használják Magyarországon is, tehát az egyszerűség kedvéért én is maradnék ennél a kifejezésnél. 






Könnyebb így, hiszen ha szokássá válik ilyen vagy olyan névvel illetni valamit, hát, újítani persze lehet és mondhatnám azt, hogy nem akarok ilyen "flancosan" egy angol kifejezést használni, de ez feleslegesen csak zavart okozna, így ezért -csakis ezért- maradok ennél. 

 A life coaching nem terápia, nem pszichoanalízis, nem tanácsadás (olyat is tartok -legalábbis terápiát és tanácsadást-, de az egy másik történet :-)). 


Számomra legfőképpen a kérdezésről szól. Leginkább kérdések segítségével találja meg kliensem a megoldást. A saját megoldását. Azt a megoldást, ami neki és mindenkinek a környezetében a legjobb.


 Megtalálja továbbá és megfogalmazza a céljait. 


Segítek a nagyobb célokat kisebb lépésekre bontani.


 Támogatásommal kliensem nagyobb önbizalommal, lelkesedéssel és lendülettel vág bele céljai megvalósításába, mint ahogy ezt támogatás nélkül tenné és kitartóan véghez is viszi, amit eltervezett. A folyamat alatt a visszajelzéseimmel segítem, hogy ne adja fel és hogy lássa, hogyan halad. Akár egy edző, bármilyen sportban. Külső nézőpontból objektív, de erősítő és támogató jellegű visszajelzésekkel valamint sok más módszerrel együtt lehetségessé válik, hogy a legjobbat hozzuk ki a legjobb adottságaidból, azaz hogy pontosan azzá a sugárzó személyiséggé válj, aki eredetileg és valójában vagy! ;-)


És hogy némi képet is adjak arról, hogy hogyan is zajlik ez nálam, íme egy példa a Be The Change, azaz Légy te a változás című filmben! 


 Magamról többet (és kapcsolatfelvételi infó) ITT.

Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és tényleg sokat jelent! Köszönöm!