Tudatosan vállalni egy életfeladatot azt jelenti: felismered, hogy "erre és erre vagy kitalálva"; ez és ez az, amire alkalmas vagy; ez az, ami boldoggá tesz. Így, együtt.
A napokban épp volt megint egy ilyen beszélgetésem, amiben elmondtam beszélgetőpartneremnek: sok ember nem vállalja a jót, inkább választja a rosszat, a szenvedést, a bajt. Azt már ismeri, megszokta; az ismeretlen és ezáltal ijesztő, félelmetes jóval szemben. És nem tesz azért, hogy jobb legyen.
Ez így talán kicsit kusza és érthetetlen. Mi az, hogy nem akarják a jót? Micsoda marhaság ez, nem? Ki az az őrült, aki ne akarná a jót?
És hogyan függ ez össze az életfeladattal?Ahogy korábban is sokszor írtam róla pl ITT), ha nem azt teszed, ami A Dolgod, soha nem lehetsz boldog.
Ha valaki úgy él, hogy A Helyén van, teszi A Dolgát, akkor boldog. Ha valakit sugárzóan boldognak látsz, tuti, hogy így él. Még akkor is, ha nehéz és mások számára kibírhatatlannak tűnő körülményeket visel el vagy elvégezhetetlennek tűnő feladatokat csinál. Az ő számára ugyanis, ha nem tenné ezt, amit tennie kell -legyen az bármi- az okozná a belső nyomort, a szenvedést, sőt: a lelki halált. Számára amit tesz, az a könnyed és megelégedést hozó.
Aki olvasgat engem, tudja: a könnyedséget és az életfeladatot mindig összekapcsolom. A lehető legkülönfélébbek vagyunk életfeladatainkat illetően -elképzelhetetlenül széles a skála. A lényeg, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: ha nem azt teszed, ami A Dolgod, soha nem lehetsz boldog.
Ha nagyon nehéz és keserves időket élsz meg, különösen ha tartós ez az állapot, akkor valami nincs rendben; nagyon rossz irányba haladsz. Ilyenkor ott a megoldás, ott a választási lehetőség. Mindig. MINDIG.
Sokszor ez a legnehezebb, hogy megértsük: bennünk van valami, ami ragaszkodik a nyomorhoz, a fájdalomhoz, a kudarchoz. Nyilván nem tudatosan döntöttünk úgy: benne tartjuk magunkat a sz..ban. Mégis -mivel a nem tudatos részeink is mi magunk vagyunk- mi hoztuk létre ezt. A dolgunk tehát "egyszerű": meg kell találni, melyik részünk tette ezt és miért.
Meg kell találni, mit nyerünk ezzel az állapottal. Meg kell érteni, mit veszítünk el -azaz mitől fél az a bizonyos személyiségrész, mit veszít el, ha megoldódik a probléma, meggyógyul a betegség, megszűnik a kudarc-sorozat. Nézzünk néhány példát, hogy érthetőbb legyen.
- Emberünk gyerekkorától megszokta, hogy akkor kap figyelmet, törődést -mondjuk úgy: szeretetet-, ha beteg. Így rögzül benne: ahhoz, hogy szeressék, neki betegnek kell lennie.
Több mint valószínű, hogy ez már nem aktuális, de mivel ez az információ mélyen a tudatalattijában bújik meg és nem tud róla, ezért azt sem tudhatja, hogy azért produkál a teste súlyos betegséget vagy betegségeket, mert ott az utasítás: "tartsd fenn a hibás funkcionálást, mert az garantálja a szeretetet!"
Ezt az üzenetet kell tehát kitörölni és egy egészséges, pozitív, a "beteg" és környezete valódi érdekeit szolgáló üzenettel helyettesíteni.
- Emberünk belülről fakadó, természetes késztetéseinek megnyilvánulásai alkalmával elutasítást, rosszabb esetben megszégyenítést kapott. Amikor elfojtotta igaz természetét és minden erejét megfeszítve igyekezett megfelelni környezetének és "beilleszkedni", akkor kapott némi elfogadást, talán meg is dícsérték. Így rögzült benne: "fojtsd el azt a belülről jövő mozdulni akarást/érzelmet/hangot és tedd azt, amit kívülről elvárnak, mert csak akkor kapod meg, amit akarsz!"
Ez, mire felnő, már ugyanúgy nem aktuális, hiszen felnőttként olyan körülményeket teremt magának, amilyeneket akar és olyan emberekkel veheti körül magát, amilyenekkel akarja -már ha tudatosan dönt-, nem is beszélve az önelfogadásról, no meg a gyerekkori fő meghatározó személyeknek való megbocsátásról és -lehetőség szerint- a velük való kapcsolat rendezéséről. Mégis az erős tudat alatti késztetés az úr, egészen addig, amíg szembe nem néz vele (mondjuk terapeuta segítségével), meg nem érti és fel nem oldja azt.
Ha még mindig nem világos, akkor a javaslatom a következő: végy egy mély lélegzetet, lazíts és lassan, nyugodtan olvasd újra. Nem, nem gúnyolódom, higgy nekem és próbáld ki ;-) Ha még mindig marad kérdésed (valószínűleg marad, sőt...:-)), akkor elérhetőségem: tudod, hol. Nem? Na jó, elárulom. :-) ITT.
