2013. szeptember 8., vasárnap

A kritikus tömeg fogalma




  
 Nem, ez nem valamiféle kritizálásra szerveződött embercsoport. Laughing 

 Ez az emberek egy, a nagy egészhez képest viszonylag kicsi, de éppen elégséges tömege, amely épp elég ahhoz, hogy az egészet megváltoztassa; a nagy egész rezgésszintjét hatásosan emelje. Redfield mester szerint elérte a kritikus értéket azoknak az embereknek a tömege, akik tudatosak, figyelnek és a szinkronicitás irányítja életüket, illetve mondhatjuk: akik a szinkronicitás által irányítják életüket. 


 Akik nem begubóznak és rettegnek, hanem vállalják az egyre inkább hiteles önmagukká válással járó kihívásokat,nyitottságot, a tanulást, az önfejlesztést.



 (Amiket írok/mondok, soha nem azzal az elvárással mondom, hogy mindent elfogadjatok tőlem vagy elhiggyetek nekem, vagy az általam említett és idézett mesterektől, szakemberektől. Mindenki tévedhet, mindenki ember, senki sem hibátlan, tévedhetetlen és mindentudó.

A célom mindig "csak" az elgondolkodtatás, a gondolatébresztés. Az, hogy segítsek mindenhova odatenni a kérdőjelet és hogy rávegyelek benneteket, hogy végezzétek el a szükséges munkát önmagatokon és végezzétek el a saját kutatómunkátokat ahhoz, hogy megtaláljátok a válaszokat. Ha pedig a munkám által sikerül közelebb vinni benneteket a saját válaszaitok, megoldásaitok megtalálásához, akkor örülök!)




Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és sokat jelent! Köszönöm!