2013. szeptember 16., hétfő

Ez aztán igazán felszabadító ;-)



Egy csodálatos -és sokaknak aktuális- idézet Melody Beattie-től a "belső gyermek" gyógyulása érdekében!


"Legfőbb ideje felhagynom azzal a butasággal, hogy folyton-folyvást piszkálom magam. Lehet, hogy úgy jártam-keltem eddig, hogy egyvégtében bocsánatot kértem azért, mert létezem – akár közvetlenül, akár közvetett módon -, másoknál kevésbé értékesnek éreztem magam. Úgy hittem, ők biztosan mindent jobban tudnak, őket ide szánták, erre a helyre, én pedig tévedésből vagyok itt, ahol vagyok.

Itt vagyok.
Életemnek célja, oka és szándéka van. Nem kell bocsánatot kérnem azért, aki vagyok, és hogy épp itt vagyok.
Elég jó vagyok, megérdemlek mindent.
A másokban élő varázslat nem az enyém. Csak a bennem lévő varázslat, hiszen csak bennem van meg ez.
Nem számítanak a múltbeli tetteim. Valamennyiünknek van múltja, amit hibák, sikerek, tanulságok sora sző át.
Jogom van a múltamhoz is. Az enyém. A múltam formált azzá, aki ma vagyok.
Miközben utamon haladok, egyre tisztábban látom majd, hogy javamra válik minden egyes tapasztalatom, akár jónak, akár rossznak címkéztem annak idején.
Már így is túl sok időt fecséreltem arra, hogy bocsánatot kérjek, szégyelljem magam, vagy lényem szépségében kételkedjek. Véget vetek ennek!
Hiszen felesleges teher. Másoknak vannak jogaik, vannak nekem is. Nem vagyok náluk sem több, sem kevesebb. Egyenlőek vagyunk.
Az vagyok, aki vagyok. Pontosan ilyennek teremtettek, és szántak.
Csodás ajándék ez, barátom!"


~Melody Beattie




Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és tényleg sokat jelent! Köszönöm!