Háború és béke odakint és idebent...

 Háború és béke témájában inkább az öreg blogon szoktam írni, de mivel most érintjük az emberi lélek mélységeit és a gondolkodásmódváltást is, amire igen nagy szükségünk van, hadd álljon ez most itt A helyes kérdés blogban. 

Egy kedves, országgyűlési képviselő ismerősöm faggatott tegnap facebook üzenőfalon (főleg eme, parázs vitákat kiváltó és mindeddig a legnépszerűbbnek bizonyult bejegyzésem kapcsán, legalábbis ezen az oldalon ez kapta a legtöbb lájkot). Kérdésére írtam egy jó hosszú választ. Mivel egyrészt túl hosszú ahhoz, hogy egy kommentben ott írjam meg, másrészt amúgy is írni akartam már egy hasonló bejegyzést, így ez jól is jött, mint apropó és a bejegyzés meg is született, mint nyílt levél. 
 A választ személyesen Neked címzem, aki feltetted a kérdést. Ezúton is köszönöm neked a faggatással adott ihletet és motivációt. :-)

 Természetesen nem várom el, hogy feltétlenül úgy tekints rám, mint a válasz tudójára és én magam sem képzelem, hogy tévedhetetlen vagyok. Mégis amiket itt írok, úgy gondolom, minimum megfontolandók.

Tehát a kérdésed ez volt: "Hogyan éred el a békét addig, amíg mások háborúzni akarnak?"

 Amint azt kétszer megerősítettem, erre az egész kérdéskörre a válasz egy korábbi hozzászólásomban ott volt:  "...a fő probléma a félelem. Akármilyen régre nyúlunk is vissza, ezt találjuk. Ezt kell kezelni. Megvannak rá az eszközeink, csak használni kell."
 Azt is írtam: a működőképes válaszok mindig egyszerűek. Ez pontosan így van: a valódi megoldások soha nem bonyolultak, hanem mindig egyszerűek és kézenfekvőek. Semmi mást nem kell tenni, mint használni a már régesrégen meglévő tudásunkat. Az emberi élet minden területén ez a probléma: megvan a szükséges tudásunk, csak nem használjuk. Olyan, mintha szándékosan alacsonyítanánk le magunkat, mi, az emberiség, azzal, hogy úgy csinálunk, mintha nem tudnánk, mit kell tenni. 

 A tünetek kezelgetésével nem megyünk sokra. Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a felszínen kapirgálásnak. A baj gyökere a félelem, a rettegés. "Az emberek gyermekek", és amíg ez így van, így is kell bánni velük, mint mélyen sérült, rettegő gyerekekkel. Nincs mit tenni, ezt kell alkalmazni, ha véget akarunk vetni a végtelennek látszó drámának. 
 Nagyon drasztikus, radikális megoldásokra van szükségünk, ha mi emberek egyáltalán fenn akarunk maradni, mint faj. 
 Nem tudom, átérzed-e a súlyát itt és most ennek. Ha igen, akkor és csakis akkor fogod megérteni, hogy miért írok erről itt, és ennyit, és így, és ezzel a számodra fanatikusnak és megalapozatlannak tűnő lelkesedéssel és naivnak látszó "világmegváltó" lendülettel. Ha realisták akarunk lenni és két lábbal a földön állni, nincs mese, alkalmazni kell végre a tudományos metódust, nem pedig mondogatni a régi beidegződött, elcsépelt közhelyeket az emberi természetről, hanem valóban elmélyülten tanulmányozni az emberi természetet, annak működését, az emberi viselkedés valódi miértjeit és valóban megérteni azt. 

 Aki támad, aki agresszív, nem más, nem több, mint rettegő, agyongyötört gyermek. Az agyongyötört gyerekekből lesznek az agyongyötört felnőttek, akik ily módon örökre gyerekek maradnak a szó lehető legrosszabb értelmében. Gyerekek azok, akik kiadják a parancsot a megtámadásra és azok is, akik végrehajtják. Szó szerint mint valami óvodások, akiknek pisztoly került a kezébe.  

 Itt a ideje, hogy ne rutinból válaszoljunk és ne beidegződésből cselekedjünk. Mondd, nem sokkal többek vagyunk, mint mintaismétlő automaták? 

 Belőlünk indul ki minden. 

 A háborúhoz is "két ember" kell, ahogy mindenhez, ami emberek között történik. 

 Mi, emberek együtt oldjuk meg ezt a problémát azzal, hogy már ébredünk, összefogunk és cselekszünk. A rutinszerű "áhh, ez már csak ilyen és ilyen is marad" helyett inkább nézzünk körül a világban és figyeljük a jó híreket. Nézzük meg, hogy tömegek mondanak nemet a háborúra, beleértve a leszerelt katonákat. Ha az ember, a katona nem száll be a repülőbe, nem dobja le a bombát, nem süti el a fegyvert, akkor nincs háború. Ez ilyen egyszerű. 

 Ha viszont már nem tudtuk megelőzni a helyzetet, már kialakult a fenyegetettség, akkor a visszatámadással mit érünk el? Még több és még több félelmet mindkét oldalon. A szelíd szó viszont "csontokat tör". Kommunikációval kell megoldani a konfliktust, mégpedig valódival, nem úgy, mint eddig valaha. 

Gandhi is azt mondta: nem a gyűlölet az 
ellenség, hanem a félelem!!!

 Nézzük meg, hányan kezdenek világszerte aktivista tevékenységbe különböző -hatalmas emberi tudással, komoly szakmai háttérrel rendelkező- mozgalmakban! Erre példák: Eartship, Permakultúra, Városi tanya, Alternatív pénz közösségek, Ökofalvak, Zeitgeist, Vénusz Projekt, aztán life coachok, akik tömegeket mozgatnak meg, Nlp terapeuták, akik tömegeket mozgatnak meg! Pénzemberek, akik hatalmas energiákat, tudást, pénzeket vetnek be az emberek oktatására, képzésére és felemelésére a fejlődő országokban; egész vagyonokkal támogatják őket és a kezük alól például komoly, eltökélt, szenvedélyes és tiszta szívvel-lélekkel az emberekért tevékenykedő vállalkozók kerülnek ki a legmélyebb -számunkra elképzelhetetlen- nyomorból!!! Aztán, milliárdos üzletemberek, akik határozottan elutasítják a gyógyszer- és a hadiipar támogatását és egy merőben új üzleti kultúra felépítését célozzák és óriási eredményeket érnek el. Nézzük csak meg, hányan terveznek és vesznek részt a jövő megtervezésében a jelenlegi technikai tudásunk maximális bevetésével.  

Újfent hadd figyelmeztesselek: túl kell lépnünk a demagógián, miszerint ez "megalapozatlan lelkesedés", és "naiv és gyerekes "világmegváltó" lendület", "elszállt idealizmus" meg "utópia". Amikor ilyeneket beszélünk, akkor vagyunk csak igazán elszálltak, hiszen mást sem teszünk, mint ismételgetjük a régi lemezt, amit már rég ki kellett volna kapcsolni.  

Folytatom.

Ahelyett, hogy azt boncolgatnánk, mit kell tenni, ha megtámadnak, arról kell beszélni inkább, hogy miért támadnak egyáltalán? 

Mást nem is tudunk tenni. A fókusz átállítása a kulcs.

Csinálhatjuk ezt a végtelenségig, hogy megtámadnak - védekezünk, visszatámadunk és így tovább... Egyszer s mindenkorra megálljt kell ennek parancsolni, ezt pedig kizárólag egyféleképpen lehet: az erőinket a háborús technológiák fejlesztése (és ezzel a probléma elmélyítése és súlyosbítása) helyett önmagunk fejlesztésére fordítjuk. A probléma helyett az átfogó megoldásra.

 Tehát arról kell beszélni inkább, hogy miért támadnak egyáltalán? Ha alkalmazzuk a fent említett metódust, már tudjuk is:  Mert félnek. A "nincs elég, nekem nem jut" kényszerképzete hajszolja háborúba a szerencsétlen nyomorult, mélyen sérült és halálra rémített emberi lényeket. "Nem jut nekem elég", akár hatalomból, pénzből, befolyásból, felsőbbrendűségből, bármiből. Nem tudom eldönteni, melyik a nyomorultabb: a fegyver innenső vagy a túlsó oldalán lévő személy? Vagy aki kiadja a parancsot, vagy az, aki végrehajtja? 

Megoldás: add meg az embereknek azt, amire szükségük van. Mert van bőven. A napenergia, a geotermikus energia és a szélenergia gyakorlatilag végtelen. Az olajjal ellentétben.

A szeretet, a kreatív energia és a bölcsesség úgyszintén végtelen.

 Az alkalmazásra pedig készen állnak a tervek. Készen állnak a hatalmas tudású szakemberek is és az aktivisták tömegei is arra, hogy egy teljesen új rendszer, egy teljesen új kultúra létrejöjjön. Ez egy rendkívül változatos, az emberi intelligenciát, bölcsességet és kreativitást, az emberi zsenialitást maximálisan kiaknázó kultúra lesz. Oktatáson, jól (!!!) informáltságon, tudáson alapuló kultúra.

 "Földi paradicsom vagy enyészet", ahogy a zseniális mérnök-feltaláló, Jacque Fresco mondja. Vagy egyik, vagy másik. Ez a két választási lehetőségünk van és nem több!

 De nemcsak energiára (és amit azáltal meg tudunk termelni) van szükségünk. Hanem mire? Na pontosan ez az, amihez az emberi természet elmélyült tanulmányozása szükséges. Szükséges, hogy a régi "az emberi természet ilyen, olyan, amolyan" -féle elavult ostobaságokat kihajítsuk az ablakon és teszteljük az emberi természetet olyan körülmények között, amire eddig nem volt példa. 

Az emberi torzulatot, az emberi roncsot; azt, amikor az ember önmaga árnyéka, azt már ismerjük. 

Amikor az ember valódi önmaga, azt meg még épphogy csak sejtjük.

Ha elmélyülten tanulmányozzuk -és a tanultakat a gyakorlatba ültetjük- akkor valóságos csodáknak lehetünk tanúi.  

Az emberi lényben hatalmas szeretet és kreativitás; iszonyatos, gigantikus teremtő energiák vannak. Ez az elemi erő torzult formában ezt produkálja, ami a háborún keresztül megnyilvánul. Ennek a szöges ellentétét tapasztaljuk, ha ez az eredeti valójában nyilvánul meg. 

 Szerencsére világszerte egyre több valóban brilliáns -az emberi lény működését valóban értő és az emberi lelkek gyógyulásáért döbbenetes hatékonysággal tevékenykedő- szakember jut széles tömegek előtt szóhoz. A józanság általuk egyre inkább terjed és hódít teret. 

 Végül álljon itt a világ legokosabb imája, ami megérdemli, hogy újra és újra alaposan átgondoljuk!!!

"Istenem, adj nekem türelmet, hogy elfogadjam, amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam, amit meg tudok; és bölcsességet, hogy a kettõt meg tudjam különböztetni."

Végül hadd ajánljam szeretettel egy idekapcsolódó bejegyzésemet: A világ "udvarias", az élet tiszteletben tartja a meggyőződéseinket és mindig igent mond rájuk.

 Ha tetszett ez az írásom, nyomj egy lájkot és egy g1-et!