A hős útja, avagy te melyik csoportba tartozol?

Háromféle ember van: 

1. Akik 3 csoportra osztják az embereket
2. Akik nem osztják 3 csoportra az embereket...  

J. Krishnamurti

Na jó, fordítsuk komolyra a szót. :-)

Egy kis pszichoanalitika következik. 

"Nem mértéke az egészségnek, ha jól tudsz alkalmazkodni egy alapjaiban beteg társadalomhoz." ~Jiddu Krishnamurti 

Otto Rank pszichoanalitikus szerint három alapvető embertípus létezik.

Ha figyelmesen olvasod, egyből tudni fogod (bár lehet, hogy egy kis magadba mélyedést igényel a dolog...), melyik csoportba tartozol.

Fontos figyelmeztetés: Bármikor átmehetsz egyik csoportból a másikba! Halálkomoly, nem vicc! Csak egy döntés! Elképzelhető, hogy szükséged van némi támogatásra ehhez a döntéshez egy szakember személyében, de ebben az esetben is a dolog az marad, ami: egy határozott, bátor döntés!

1. A konformista. Ő egy átlagember, aki az anyával való szimbiózist a társadalommal létesített szimbiotikus kapcsolattal illetve teljes konformizmussal helyettesíti a későbbiekben. Ily módon megőrzi biztonságtudatát és "jó lelkiismeretét", hiszen maradéktalanul teljesíti a társadalom elvárásait. Ez valóban ad egyfajta viszonylagos biztonságot, ugyanakkor megakadályozza belső valónk kifejeződését. Ekkor emberünk mintegy a biztonságért cserébe odaadja, kiárusítja lényének magját, azaz a lelkét.

(Az utcán túlnyomórészt ilyenekkel találkozol.)

2. A "neurotikus" (pszichomókus körökben nagy divatban van ez a kifejezés mostanában). Ő az, aki keményen próbálkozik, hogy összehangolja társadalmi beilleszkedését és egyéni sajátságait. 

Dr S. R. Jackson

(Érdekes adalék: Stephen R. Jackson pszichiáter mondta: "Az évek során nem szűntem meg csodálni azokat a betegeket, akik azért kerültek terápiára, mert nem voltak hajlandók behódolni az „átlag" elvárásainak,
s volt annyi bátorságuk, hogy ki merjék nyilvánítani önnön egyéniségüket. Ők nem váltak konformistákká, nem hajoltak meg családjuk és/vagy a társadalom követelményei előtt. Egy sereg panasznak ez a rebellis magatartás állt a hátterében a lázadozó, sorból kilógó, rosszul tanuló tiniktől a tudathasadásos betegekig, akik inkább visszahúzódtak saját képzeletdús belső világukba, hogy megóvják magukat működőképtelen, zűrzavaros családjuktól és/vagy a társadalomtól. Nem győztem bámulni a hozzám fordulók karakánságát, akik miközben vissza akartak találni a társadalomba, nem kívánták föladni belső valójuk kifejezésének lehetőségét sem. Ők semmi szín alatt nem voltak hajlandók föláldozni a „Légy hű önmagadhoz" számukra mindennél előbbre való parancsát.)

Dr. Carl Jung

3. A művész. Ő az, aki teremtő módon oldja föl a beilleszkedés és önkifejezés konfliktusát. 

Ne feledjük ~Dr. C. G. Jung szavait: "Az önkiteljesítés a hős útja!" 


Ha nem tetszik a helyed és megérett benned a döntés, hogy beteljesíted azt a bizonyos mélyen belül meglévő "parancsot", de ez komoly kihívást jelent számodra és szükséged van személyes támogatásra, ne habozz, írj nekem bizalommal!

  Like/Tetszik, g+1, megosztás - ez segítség másoknak is, és támogatod az én munkámat is. Köszönöm!

"Engedd el" és hasonló süketelések - neked is volt részed benne?

Oké, az elengedés, az elengedni tudás tényleg nagyon fontos.
De nagyon óvatosan kell bánni ezzel a dologgal!

 Imádom, ahogy Szabó Ica (SZI Akadémia) megfogalmazza ezt (ld alább)! Ó mennyire igaza van! Abszolút egyet tudok érteni vele. Volt idő, hogy magam is sokat szenvedtem ezzel és eltartott egy ideig, míg rátaláltam a módszerre, ami segített nekem is és sokaknak, akikkel együtt dolgoztam idáig. Akik pedig a valóban működő módszerek híján maguk próbálkoznak az elengedéssel, azoknál a folyamat eredménye igen gyakran nem más, mint az elfojtás, ami által azt hihetjük: ez a dolog el van intézve; ez pedig aztán végképp nem vezet semmi jóra; több kárt csinál, mint hasznot.

Szenvedélyem, a természet

"Rengeteget beszélnek nekünk az elengedés fontosságáról!

Tudod, amikor ezek csak üres szavak, nagyon fel is vagyok háborodva, ugyanis döntésileg képtelenek vagyunk, csak úgy elengedni a fájdalmat!

Ha valaki nem ad hozzá módszert, akkor nekem ne is beszéljen az elengedésről!

Hisz hogyan is lehetne csak úgy szélnek engedni a fájdalmainkat, gyászunkat, dühünket egy egyszerű "engedd el!" felszólításra???"

Ha most pont ezzel szenvedsz és abszolút átérzed épp, és szükséged van segítségre, ne habozz, jelentkezz mihamarabb! 

Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és tényleg sokat jelent! Köszönöm!

Sebezhetőek vagyunk...

 Újra meg újra hallok történeteket, hogy X meg Y milyen erős, mert nem mutatja ki, hogy mennyire fájt neki a szakítás / hogy mennyire nehéz neki, hogy egyedül van / hogy rákos, de senki sem tudja róla, mert csendben tűri és ugyanúgy dolgozik / hogy a gyerekei rosszul bánnak vele, mégis emelt fővel jár / hogy három diplomával takarít, mégis mosolyog és így tovább, és így tovább... 

Mi az erő? 

Szenvedsz, fáj valamid, de fogadat összeszorítva tűröd, és mindent megteszel, hogy senki meg ne tudja, hogy valami bajod van, lehetőleg még te magad se? 

Azt tanították sokunknak: "Légy erős!" És azt hisszük, az erő a fentieket jelenti.

 Ez nem erő. Ez gyengeség. Az igazi erő az érzelmeink átérzése (milyen furcsa ezt így leírni, hogy érezd a saját érzéseidet... igaz? Hiszen a saját érzéseimet csak érzem, nem? Sajnos ez nem egyértelmű...)

 Persze, erő nélkül semmit sem lehet csinálni. Tudni kell összeszedni magunkat és cselekedni akkor is, amikor esetleg nehéz.

 Azonkívül nyilván van egy másik véglet is, amikor valaki mindenkinek panaszkodik. (Ne tévesszen meg a dolog: ez a valaki sem hagy időt magának, hogy tudatosítsa magában érzéseit! A megoldásra való hajlandóságáról már ne is beszéljünk...) 

 A mai világban azonban mindenben alaposan megvezettek minket. Aki erős, gyengének és aki gyenge, erősnek gondoljuk. Aki elnyomó, azt  áldozatnak és az áldozatokat elnyomóknak hisszük. Az arrogáns emberről azt hisszük, tele van önbizalommal, a szerényről pedig, hogy gátlásos. A határozott, karakán és őszinte embert dühösnek vagy agresszívnak nézzük, a teszetoszáról meg azt képzeljük: szelíd. A dühösről és agresszívről, hogy erős, a nyugodtról meg, hogy gyenge; a kitartóról, hogy makacs és a makacsról, hogy kitartó... Sorolhatnánk... 

 Úgyhogy légy erős, azaz: vállald - legalább magad előtt - ha dühös vagy; ha elkeseredett vagy; ha bűntudatod van vagy bármilyen negatív érzelmek temettek maguk alá és tapasztald meg a sebezhetőség vállalásában rejlő hatalmas erőt! Vállald, ha segítségre van szükséged és légy bátor, hogy kérd és el is fogadd azt. Majd légy bátor szembenézni azzal, hogy képes vagy megváltoztatni az életedet; képes vagy meggyógyítani magad; képes vagy pont olyan nagyszerűvé "varázsolni" életedet, amilyenre vágysz. 

 És végül, de nem utolsósorban: légy bátor és vállald saját nagyszerűségedet! 

Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és sokat jelent! Köszönöm!

Miért ér véget a miért-korszak?

Nálam soha nem ér véget! :-)

De miért is ér véget általában a gyerekeknél?

Mert a környezet (az esetek túlnyomó többségében) erre tanítja. Az oktatás erről szól: mindent fogadj el és vágj be úgy, ahogy adják, ne kérdezz vagy kérdőjelezz meg semmit! Sok esetben a felnőttek - szülők és tanárok, valamint a társai is leintik, lehurrogják a túl sokat kérdezőt. Abbahagyja a kérdezést és belenyugszik, hogy nincs válasz, ez a világ már csak ilyen.

 Türelmetlen, rohanó, félelemmel teli világban élünk. Viszont vannak pozitív változások, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Van esély arra, hogy az emberi faj fennmarad és új életet kezd ezen a gyönyörű bolygón. Változik a gondolkodásmódunk, az értékrendünk és ennek következtében a cselekvés módja is.

 Így arra is egyre több ember rájön, hogy bizony, kérdezni jó dolog, mi több, alapvetően szükséges! A kérdés -ha engedjük- radar-üzemmódra állítja elménket; ösztönzi, hogy megkeresse a válaszokat!

 Emlékszem, apám annakidején eléggé türelmesen, a legjobb tudása szerint igyekezett megválaszolni a rengeteg, rengeteg kérdésemet. Pedig a mi életünk sem volt stresszmentes.

 Aztán különféle hatásoknak köszönhetően nálam is véget ért a miért-korszak.

Egy időre.

Aztán újrakezdtem. :-)

 Nyilván egy felnőtt ember már másképp kérdez, mint egy gyerek. Viszont -bizonyos értelemben- minél inkább úgy kérdez, mint egy gyerek, annál jobb, és ezalatt nyilván nem azt értem, hogy más emberek idegeire megy azzal, hogy nem hagyja békén őket a kérdéseivel, hanem arra gondolok, hogy folyamatosan tesz azért, hogy a benne felmerülő kérdésekre megkeresse az igazi válaszokat önmagában és a világban. "Nyughatatlanul" és kíváncsian, minden újra nyitottan; igen, úgy, mint egy gyerek.

 Önmagának is felteszi bátran a kényelmetlennek tűnő kérdéseket is.

Azok a kérdések ugyanis nem véletlenül merülnek fel.

Nem azért, hogy elnyomjuk, elfojtsuk őket! Még véletlenül sem!

Hanem azért, hogy a valódi válaszok megtalálására és alkalmazására ösztönözzenek bennünket!

Az állat nem kérdezi meg: MIÉRT? 
Az ember igen.
Ez a különbség az ember és az állat között.

Úgyhogy ha szülő vagy, amennyire csak teheted, válaszolj a gyereknek a legjobb tudásod szerint!

Arról nem is beszélve, hogy ez a(z egyik) legjobb garancia arra, hogy a gyerek nem fog úgy eltávolodni, hogy nagykorára olyan lesz számodra, mint egy idegen!

Ha tetszett: Like / Tetszik, g+1, megosztás, komment! Köszönöm!

"Mondd el, hogy szenvedni nem kell..."

 Hadd hívjam fel a figyelmet néhány régebbi bejegyzésemre, bennük a lelket igazán mélyen érintő és gyógyító gondolatokkal.


"...Légy bátor! Nagy jutalom vár arra, aki szembenéz félelmeivel.
A tagadás szakadást idéz elő a tudatban, amennyiben tudat alá nyomod önmagad bizonyos, el nem fogadott részeit. Határozd el, hogy véget vetsz ennek a tagadásnak és hajlandó vagy szeretni énednek korábban elfogadhatatlannak tartott részeit. Ha képes vagy elfogadni a válságot és a fájdalmat mint alkalmat a változásra és a növekedésre, munkádat már meg is kezdted.
Tested múltadból jövő fájdalmat tartogat üregeiben, ez esetleg betegségként jelentkezik; indulataid negatív érzéseket rejtegetnek, amelyek célokként, félelmekként és magatartásformákként jönnek elő; szívedben ott rejlik a szeretet magányt okozó elvesztése: elmédben tévedések, balítéletek és hiedelmek lakoznak. Ezek mindegyike olyan, mint egy elfelejtett szekrénybe bezárt láda, tele nemkívánatos indulatokkal. Örök Éned..." Bővebben ITT. 




"Mondd el,
hogy ami eddig történt, nem bűn,
mondd el,
hogy minden látomás csak a kegyelem játéka volt,
hogy ami történt megbocsátható és szeretnivaló,
hogy ami megtörtént, az megtörtént és
hogy Isten így szeret és nem másképp és
hogy gyémántszobor minden ember tényleg,
hogy hazug és magányos kicsiny ábrándjaiban nagyszerű és tökéletes..." Bővebben ITT.




  "...az eredeti ragyogó lényre, amik valójában vagyunk, mint magra valami hihetetlen masszív mesterséges személyiség épül. A kulturális környezet, a neveltetés, a társadalom, a traumák stb stb újabb és újabb rétegeket építenek, jobban mondva mi magunk építjük ezeket védekezésképpen magunkra, önmagunk elől is menekülve." Bővebben ITT. 

Megvádoltak, hogy hazudsz, mellébeszélsz?

 
 Kellemetlen téma, de szót kell ejteni róla -ahogy egyre több ember jön el hozzám és osztja meg velem problémáit, egyre többször találkozom ezzel a problémával is. 
 Nem győzöm hangsúlyozni, a lélek bugyraiban sokkal több minden van, mint gondolnánk és mernénk gondolni. Biztatok is mindig mindenkit arra, hogy dolgozzon azon, hogy mélyebb és tisztább önismeretre jusson. Ez egy olyan iskola, amit soha nem járunk ki. Előbbre jutni lehet, elvégezni valószínűleg soha. 


 Mégis, ha te tudod azt, hogy őszinte vagy, mégis valaki hazugsággal vádol vagy olyat mond neked: "mellébeszélsz!" holott te igazat mondtál, az minden esetben a másik lelkének a tartalmát mutatja meg, nem a tiédet (minél nagyobb indulattal "esik neked" a másik, ez annál inkább igaz). Nyilván azon is el kell gondolkodni, hogy te hogyan vonzottál be, tettél lehetővé egy ilyen helyzetet, mivel járultál hozzá, hogy ez kialakuljon. 



 És most egy kicsit más ragozással ugyanerről: Mindenki magából indul ki. Hazugsággal vádolod a másikat, meggyanúsítod mindenfélével, ez függetlenül a másik ember viselkedésétől az mutatja nagyon pontosan, hogy neked van rejtegetnivalód. Minél nagyobb indulattal esel a másiknak, annál nagyobb a belülről jövő nyomás amiatt, hogy félsz. Félsz, hogy kiderül rólad valami; félsz, hogy szembe kell nézned magaddal, félsz, hogy vajon mit találsz ott belül, magadban... Bátorság. Ez a megoldás. Összeszeded minden erődet és bátorságodat, egyenesen szembenézel a helyzeteddel és azzal, ami benned van. Nagyon hamar meg fogod látni, hogy mindez nem is olyan félelmetes. Csak az első lépés megtétele ijesztő, azután már könnyen megy.


  "Csak" meg kell gyógyulnod, szeretned és tisztelned kell magadat, őszintének kell lenned magadhoz azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnél, mire van szükséged és hogy mit érzel.



 Ne feledd:


Abból, amit Pál mond Péterről, sokkal inkább Pált ismerjük meg, mint Pétert.  ~Baruch Spinoza

 Ajánlott bejegyzések:

• A váratlan ajándék, a jéghegy és a tudattalan
• Bátorság, avagy egy alapvető definíció
• Harag és megbocsátás

Érdemes haragudnod?

A kérdés költői volt, válasz egyértelmű: nem. Sem magadra, sem másra. Könnyű mondani? Nem katasztrófa, ha megharagszol; nincs vége a világnak, ha dühös vagy. Azonban megkönnyítheti a dolgodat, ha jól informált vagy. A jól informáltság megkönnyíti a megbocsátást és ezáltal a megkönnyebbülést. Sőt, nemcsak hogy megkönnyíti, elkerülhetetlenné teszi. Ugyanis ha igazán, mélyen megérted önmagad és a másik embert, akkor már nincs ok a haragra.

 Ha már említettük a jól informáltságot, az első és legfontosabb információ (bármilyen ügyről is legyen szó):

Mindenki a legjobb tehetsége és tudása szerint cselekszik minden adott pillanatban!

 Ez törvény. Ha félelemből vagy indulatból cselekszik, akkor is igaz. Bizonyos állapotokban a tudat összeszűkül. Más állapotokban épp ellenkezőleg: kitágul. A fenti törvény mindenképp igaz.

  Mit kell még tudni a haragról, a dühről, a méregről, a keserű indulatokról? Egy dolgot mindenképpen: egy közös eredetük van, ez pedig a félelem. Nem az a baj, hogy félsz, hanem az, hogy ha nem nézel szembe vele. Ha megvan benned a szembesülésre való hajlandóság, eltökéltség és bátorság, akkor nyert ügyed van. Ezen indulatok nagyon hasznosak is lehetnek, hiszen jelzik: igencsak meggyűlt benned a félelem. 

 A félelemnek pedig ugye tudjuk, mi az ellentéte?

A szeretet.

Töltsd meg a szíved szeretettel, és eltűnik a félelem, vele együtt elpárolog minden keserű indulat. 

 Ha éppenséggel fogalmad sincs, hogyan láss neki ennek, ne ess kétségbe, nyugodtan tedd fel nekem kérdéseidet.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és egy g1-et!

Alap definíció

Avagy gyógyítsd meg magad!   

 A boldogság akkor áll fenn, akkor létezhet, amikor amit gondolsz, amit mondasz és amit teszel, harmóniában van egymással, ahogy Mahatma Gandhi mondta. Zseniális, frappáns gondolat, még ha kemény is; mindig aktuális, még ha komoly kihívást is jelent a ma emberének.

 Én ezt egy kicsit kiegészíteném, ki szoktam egészíteni ily módon:

Akkor és csakis akkor lehetsz boldog, ha amit érzel (érzelmek + intuíció, azaz "zsigeri" megérzések), amit gondolsz, amit beszélsz és ahogyan cselekszel, e négy dolog harmóniában van egymással.

 Ugye teljesen nyilvánvaló, hogy mi az oka annak, hogy ma az emberek túlnyomó többsége boldogtalan?

E négy dolog köszönőviszonyban sincs egymással; az egyénben totális zűrzavar uralkodik.

 Ha te is így vagy ezzel, kedves olvasóm, ne hibáztasd magad. Így nőttél fel. A társadalom, a közeg, a meghatározó légkör ez. Soha nem tanították neked, hogy hogyan légy önmagad. Azt, hogy "légy önmagad!", azt még talán igen. Aztán rájöttél arra, hogy ez nem is olyan egyszerű. Az is lehet, hogy már az a meggyőződés is kialakult benned, hogy ez lehetetlen.

 Én Ha úgy döntöttél, hogy még hagyod élni magadban a reményt, miszerint ez igenis lehetséges, csak egy kis támogatásra van szükséged, engem itt megtalálsz. 


 Angolul ITT.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és egy g+1-et! 
 

"Én ismerem magam 70 éve..."

(Az írás a Definíciók/pontosítások című cikk részeként megjelent a Napi Elemózsia Cikkek oldalon ITT. Az összes film, videó és cikk elérhető innen.)

 Sokszor idézem, és most megint: "Nem mértéke az egészségnek, ha jól tudsz alkalmazkodni egy alapjaiban beteg társadalomhoz." ~Jiddu Krishnamurti~ 


 Másik fordításban: Nincs értelme az egészség mértékéről beszélni egy alapjaiban beteg társadalomban. 
Brilliáns gondolat. Talán elkeserítő? Nem gondolnám; persze ha itt megállunk, akkor igen. De ne álljunk meg ott, hogy ezt megállapítjuk (J.K. se állt meg...). Ez az első és legfontosabb lépés a megoldás felé, hogy ezt megállapítjuk; ezzel szembenézünk. Hiszen ha nem is vagyunk hajlandóak szembesülni a problémával, esélyünk sincs, hogy megoldjuk valaha is.

 Önismeret.

 A valódi önismeret nem is olyan egyszerű, mint sok ember hiszi. Mert az ogre már csak olyan, mint a hagyma, ld százéves bejegyzéseimet az öreg blogban, mint pl EZ és EZ. 
 Nem ismerhetjük magunkat pusztán attól, hogy együtt élünk magunkkal x éve. Miért is?


 Először is mert az eredeti ragyogó lényre, amik valójában vagyunk, mint magra valami hihetetlen masszív mesterséges személyiség épül. A kulturális környezet, a neveltetés, a társadalom, a traumák és sok sok hatás (és főleg sokkhatás) újabb és újabb rétegeket építenek, jobban mondva mi magunk építjük ezeket védekezésképpen magunkra, önmagunk elől is menekülve. Durván hangzik, de így van.
 Másodszor, kire mondod, hogy ismered? Melyik személyiségre önmagadon belül? Mivel a társadalom, amiben felnőttél -nemcsak Krishnamurti, hanem sok más kutató, tudós, filozófus, terapeuta, pszichológus stb szerint- alapjaiban és szélsőségesen beteg, szinte nincs előttünk egészséges minta. A külső hatások ide-oda rángatják az embert és tulajdonképpen sok kis személyiséget épít fel önmagán belül. Ez is durván hangzik, de ez a valós helyzet.


 Például teszel egy fogadalmat. Személyiséged egyik része megteszi az összes többi nevében. A fogadalomért az egésznek felelnie kell, még ha nem is ért egyet vele. És amint egy másik személyiségrész kerekedik felül, emberünk azonnal megszegi a fogadalmát.
 Emlékezzünk csak, mindez nem a valódi lényünk. Tetszik vagy sem, annak megismeréséhez és megértéséhez kemény munkára, mélyre ásásra van szükség. De nagyon megéri.