"Rab vagyok a titkok között..."

 

www.facebook.com/JuditAntalsPhotos

 "Rab vagyok a titkok között, melyeket úgy hívnak, hogy: Én." -mondja Szabó Lőrinc. 

Amellett, hogy gyönyörű gondolat, elég kifejező is. Illusztrációnak szántam az ego témához, amiről mindig bőven van mit írni. 
 Mindig aktuális, hiszen azt látom, nem lehet eleget beszélni róla addig, amíg a legtöbb embernek szinte kizárólag negatív érzései kapcsolódnak ehhez a szóhoz. Sokaknak az önzés, másoknak a lelkiismeretfurdalás, megint másoknak külső én és így tovább.

 Ez utóbbi (külső én) már sokkal találóbb.

Az elnevezés: "ego" nagyon megtévesztő, hiszen a szó azt jelenti: ÉN.  
Ha te is úgy értelmezed ezt a szót, ahogy én , (persze nemcsak úgy lehet, sokféle értelmezési lehetőség van), akkor tudod, hogy ez korántsem azonos a teljes és/vagy igazi énünkkel. Nem azonos a lényünkkel. "Csak" része annak. Jó tudni ezt és a helyén kell kezelni. Nem elnyomni vagy félretenni kell, csak tudni, hol a helye.

 Like, g+1, twit, megosztás, komment - köszönöm a támogatást! :-)

Nevek, kategóriák, címkék és a valóság

 Sokszor érintettem már ezt a témát sok vonatkozásban hol itt, hol ott. Általánosságban véve az életben sok bajunknak ez az eredete. Nevezetesen az, amiről mostanában mindig ez jut eszembe:

"Ezt már ismerem..."

 "És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak..."

 Teremtés könyve 2, 19-20 

 Nyilván ezeket a sorokat sokféleképpen lehet értelmezni (és ezt meg is tesszük mi, emberek hosszú évszázadok óta, és közülünk bármelyik is értelmezi, a saját értelmezését tartja egyedül helyesnek... vagy nem? :-)), amit most ebből ki akarok hozni, az az, hogy az ember "azóta is" tanulmányozza, majd elnevezi a dolgokat, kategóriákba rendezi őket, címkéket rak rájuk és a megszokott "tudományos" folyamat végén kijelenti: megismertem ezeket a dolgokat. A címkézésnek és kategorizálásnak persze megvan a maga haszna, de csak akkor, ha igazán a helyén kezeljük. Sajnos azonban ez sokszor nem jó másra, csak arra, hogy a biztonságérzet kedvéért -ami észrevéve vagy észrevétlenül számunkra, emberi lények számára a legfontosabb motiváció mindenben- megelégszünk a címkével, azt mondjuk a felcímkézett dologra: "ezt már ismerem"; ez megadja -a valódi tudás és a mély megismerés helyett- a tudás és a megismerés illúzióját, ezáltal pedig a biztonság illúzióját. A biztonságérzetet az irányítás tudata (vagy inkább illúziója) adja meg. 

 Miért is akarunk irányítani? Hát nem azt tanultuk, hogy mi vagyunk a felelősek, mi magunk irányítjuk az életünket, mi magunk teremtjük a saját élményeinket, tapasztalatainkat? 

 Trükkös dolog ez. A kérdés az, hogy melyik részed irányít? Ha megelégszel a kategóriákkal, az elnevezésekkel, akkor biztos lehetsz abban, hogy a lényednek az a kis része, amit az egyszerűség kedvéért én egónak szoktam nevezni, az "irányít" (az egoról bővebben ITT). Ezt a kis részünket hajlamosak vagyunk teljes önmagunkkal azonosítani, ahelyett, hogy a helyén kezelnénk. Ha a helyén kezeljük és sem kiiktatni nem akarjuk, sem uralkodni nem hagyjuk, akkor a felsőbb én, a teljesebb tudat irányít és képesek vagyunk valódi boldogságot, teljességet, álmaink maradéktalan megvalósulását előidézni. 

Alap definíció

Avagy gyógyítsd meg magad!   

 A boldogság akkor áll fenn, akkor létezhet, amikor amit gondolsz, amit mondasz és amit teszel, harmóniában van egymással, ahogy Mahatma Gandhi mondta. Zseniális, frappáns gondolat, még ha kemény is; mindig aktuális, még ha komoly kihívást is jelent a ma emberének.

 Én ezt egy kicsit kiegészíteném, ki szoktam egészíteni ily módon:

Akkor és csakis akkor lehetsz boldog, ha amit érzel (érzelmek + intuíció, azaz "zsigeri" megérzések), amit gondolsz, amit beszélsz és ahogyan cselekszel, e négy dolog harmóniában van egymással.

 Ugye teljesen nyilvánvaló, hogy mi az oka annak, hogy ma az emberek túlnyomó többsége boldogtalan?

E négy dolog köszönőviszonyban sincs egymással; az egyénben totális zűrzavar uralkodik.

 Ha te is így vagy ezzel, kedves olvasóm, ne hibáztasd magad. Így nőttél fel. A társadalom, a közeg, a meghatározó légkör ez. Soha nem tanították neked, hogy hogyan légy önmagad. Azt, hogy "légy önmagad!", azt még talán igen. Aztán rájöttél arra, hogy ez nem is olyan egyszerű. Az is lehet, hogy már az a meggyőződés is kialakult benned, hogy ez lehetetlen.

 Én Ha úgy döntöttél, hogy még hagyod élni magadban a reményt, miszerint ez igenis lehetséges, csak egy kis támogatásra van szükséged, engem itt megtalálsz. 


 Angolul ITT.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és egy g+1-et! 
 

"Én ismerem magam 70 éve..."

(Az írás a Definíciók/pontosítások című cikk részeként megjelent a Napi Elemózsia Cikkek oldalon ITT. Az összes film, videó és cikk elérhető innen.)

 Sokszor idézem, és most megint: "Nem mértéke az egészségnek, ha jól tudsz alkalmazkodni egy alapjaiban beteg társadalomhoz." ~Jiddu Krishnamurti~ 


 Másik fordításban: Nincs értelme az egészség mértékéről beszélni egy alapjaiban beteg társadalomban. 
Brilliáns gondolat. Talán elkeserítő? Nem gondolnám; persze ha itt megállunk, akkor igen. De ne álljunk meg ott, hogy ezt megállapítjuk (J.K. se állt meg...). Ez az első és legfontosabb lépés a megoldás felé, hogy ezt megállapítjuk; ezzel szembenézünk. Hiszen ha nem is vagyunk hajlandóak szembesülni a problémával, esélyünk sincs, hogy megoldjuk valaha is.

 Önismeret.

 A valódi önismeret nem is olyan egyszerű, mint sok ember hiszi. Mert az ogre már csak olyan, mint a hagyma, ld százéves bejegyzéseimet az öreg blogban, mint pl EZ és EZ. 
 Nem ismerhetjük magunkat pusztán attól, hogy együtt élünk magunkkal x éve. Miért is?


 Először is mert az eredeti ragyogó lényre, amik valójában vagyunk, mint magra valami hihetetlen masszív mesterséges személyiség épül. A kulturális környezet, a neveltetés, a társadalom, a traumák és sok sok hatás (és főleg sokkhatás) újabb és újabb rétegeket építenek, jobban mondva mi magunk építjük ezeket védekezésképpen magunkra, önmagunk elől is menekülve. Durván hangzik, de így van.
 Másodszor, kire mondod, hogy ismered? Melyik személyiségre önmagadon belül? Mivel a társadalom, amiben felnőttél -nemcsak Krishnamurti, hanem sok más kutató, tudós, filozófus, terapeuta, pszichológus stb szerint- alapjaiban és szélsőségesen beteg, szinte nincs előttünk egészséges minta. A külső hatások ide-oda rángatják az embert és tulajdonképpen sok kis személyiséget épít fel önmagán belül. Ez is durván hangzik, de ez a valós helyzet.


 Például teszel egy fogadalmat. Személyiséged egyik része megteszi az összes többi nevében. A fogadalomért az egésznek felelnie kell, még ha nem is ért egyet vele. És amint egy másik személyiségrész kerekedik felül, emberünk azonnal megszegi a fogadalmát.
 Emlékezzünk csak, mindez nem a valódi lényünk. Tetszik vagy sem, annak megismeréséhez és megértéséhez kemény munkára, mélyre ásásra van szükség. De nagyon megéri. 

Kedves leendő anyák és apák,

 (Természetesen lényegében a már gyakorló szülőknek is szól.) 
 Ne haragudjatok, néha szükség van ilyen kőkemény bejegyzésekre is. Akinek nem inge...




 A születendő gyermek érdekében mindent megteszünk, jól  mondom? Javítsatok ki, ha rosszul mondom. 
 Nos ha ez így van, akkor gondoljuk végig ezt a dolgot rövid és hosszú távon is.
 Az első és legfontosabb a megbocsátás önmagunknak és a szüleink generációjának is. Az alábbi kemény kérdésekből egyértelművé válik, hogy mit is...

•  Mindent megtesztek, hogy a következő generáció és az azután következő, amihez gyermeketek és unokáitok tartoznak majd,  minden szinten mindent megkapjanak, ami alapvetően szükséges és amit nektek volt kötelességetek megadni?
• Végiggondoltátok, hogy minden darab le nem bomló és mérgező szeméttel, amit eldobáltok, a következő generációk emberhez méltó életre való lehetőségét csökkentitek?
• Ugye pontosan tudatában vagytok annak, hogy hozzájárultatok-e és ha igen, mennyivel a Föld elszennyezéséhez?
• Ugye mindent megtettetek, hogy hozzátegyétek a magatokét (amennyi csak tőletek telik) ahhoz a kemény munkához, amit Földünk tisztaságának védelméért megtesznek azok, akik tettekben és nem szavakban mérik a lelkiismeret tisztaságának szintjét?  
• Ha mindez rendben van, ugye azt is tudjátok, hogy a valódi felelősségteljességhez elengedhetetlen a megfelelő szintű informáltság a környezet állapotát és a szükséges teendőket illetően?
• Ugye azt is tudjátok, hogy ha mindezen még el sem gondolkodtatok, akkor tulajdonképpen az önzés magasfoka, amit tesztek, azaz ezekszerint a gyermekvállalás, anélkül hogy észrevettétek volna, saját kedvetekre van és nem magáért a gyermekért? Azt is értitek, hogy a gyermek jövőjével nem törődtök, csak az örömmel, amit ő majd adni fog azzal, hogy megszületik? Eszerint az, hogy "gyermek érdekében mindent megteszünk", csak elmélet; csak egy jól hangzó, üres, semmitmondó frázis, amit jobb, ha ki sem ejtünk a szánkon?

Sikerallergia II.

Ha már írtam az irigységről, érdemes megemlíteni a "sikerallergia" más aspektusait is. 

Létezik félelem a saját sikertől, sőt magától a boldogságtól is! A korlátok közé szorított kis ego már ismeri a boldogtalanságot, az eredménytelenséget, így megvan az az illúzió, hogy ezt tudja kezelni, már "ismeri", megszokta. (Ennek annyira sok fokozata van, hogy nem is gondolnád.) A boldogság, a siker új és ijesztő számára, ezért menekül előle. 

Ez egy ravasz, sunyi kis folyamat, hiszen pont azért tud végbemenni, mert nem tudatos. Emberünk érzi ugyan, de nem igazán látja tisztán, mi megy végbe benne. Beidegződések alapján cselekszik. A sikert és a boldogságot mereven elutasítja, önmagát megfosztja tőle anélkül, hogy tudatosulna benne, mit is tesz.


 Ugye mondanom sem kell, hogy ha nyomasztó érzéseket élsz át, a legjobb, leggyorsabb és legfájdalommentesebb megoldás a szembenézés? Kinek a lassúbb és kíméletesebb, kinek a gyors és drasztikus. Nem mindegy, mert különbözőek vagyunk. 

De nem kerülhetjük el.


 Boldogságra és sikerre születtünk, sőt bizonyos értelemben arra vagyunk ítélve. Belül tehát mindenképpen törekszünk is rá. A belső és a külső ember ezért van sokszor konfliktusban egymással.

Lásd még: 

• Az építmény, amit úgy becézünk: EGO
• Az a boldog ITT ÉS MOST