Az első rész ITT.
Képzeljük csak el, hogy két ilyen felnőtt, önmagáról érzelmileg és minden szempontból gondoskodni képes ember együtt milyen csodás egészet alkot!
Mindezzel együtt nincs semmi gáz, ha valaki arra kell, hogy gondoskodjon rólad, gyógyítson, feltöltsön stb. Rendben van ez, csak akkor azt ne nevezzük szerelemnek, ne keverjük a szezont a fazonnal. És ne nevezd magad felnőttnek, ha ilyenmód függsz a másiktól, tehát ha nem az örömteli együttlét, hanem csak a függőség miatt vagytok együtt. Mert egyedül nem tudtál boldog lenni, kellett valaki, aki kipótolta a hiányosságodat. Érted, KELL valaki, valamire. Nem szeretsz és adsz, hanem elveszel - kielégíted szükségleteidet a másikból és ő is belőled.
"...függőségeim mélyén a félelem lakik. Félelmem arra ösztönözhet, hogy irányítani próbáljak különféle helyzeteket, és közben elhanyagoljam magam.
Olyan régóta élek rettegésben hogy érzéseimet már nem is címkézem félelemnek. Megszoktam, hogy aggódom, és ideges vagyok, ezt normálisnak érzem.
A béke és a megnyugvás esetleg kényelmetlen számomra. Lehet, hogy a félelem valamikor helyénvaló volt és hasznos. Lehet, hogy ez indított arra, hogy megvédjem magam, valahogy úgy, ahogy a katonákat a félelmük segíti a túléléshez a harcban. Most, gyógyulásom útjára lépve, már másképp élem az életemet."
Olyan régóta élek rettegésben hogy érzéseimet már nem is címkézem félelemnek. Megszoktam, hogy aggódom, és ideges vagyok, ezt normálisnak érzem.
A béke és a megnyugvás esetleg kényelmetlen számomra. Lehet, hogy a félelem valamikor helyénvaló volt és hasznos. Lehet, hogy ez indított arra, hogy megvédjem magam, valahogy úgy, ahogy a katonákat a félelmük segíti a túléléshez a harcban. Most, gyógyulásom útjára lépve, már másképp élem az életemet."
Ezt a megnyugvást önmagunkban, és csakis önmagunkban találhatjuk meg. Ha megtaláljuk, az természetesen maga után vonja minden kapcsolatunk harmonizálódását, sokszor drámai módon! :)
Ha érdekel, hogyan is kéne megtalálni ezt a belső harmóniát, írj bizalommal.
