Sok embert ismerek, aki igyekszik minél több társasággal illetve társasági eseménnyel kitölteni az életét. Amikor dolgoznak, a munkatársakkal, azonkívül pedig a családtagjaikkal és/vagy barátaikkal vannak állandóan együtt.
(Nyilván a társasági életnek is megvan a maga ideje és szükségessége, ez egyértelmű - de ideje van a magánynak, az elvonulásnak is.) És ha a gyerekek elmennek nyaralni / az egyéb családtagok / barátok épp nincsenek egy ideig a közelben valamilyen okból, akkor rájuk szakad a fájdalmas magány.
Mi bajuk a magánnyal?
Ki van ott veled, ha egyedül vagy? Te magad, igaz? Hát akkor kivel van bajod?
Innentől egyértelmű, hogy mi is az igazi bajunk a magánnyal.
Aki szeret egyedül lenni, azért szeret egyedül lenni, mert szereti a saját társaságát.
Nem azért "kellenek neki" a szerettei és a barátai, mert retteg az egyedülléttől, hanem mivel egyedül is boldog, társaságban is tud boldog lenni.
Van mit adnia, mivel egyedül is teljes.
Egyedül is tud kreatív lenni, nem fél a saját gondolataitól és nem fél a saját, csak a magány idején előjövő érzelmeitől.Nem fél saját magával őszintén és tisztán szembenézni.
Nem fél attól, hogy megismerje önmagát.
Egészen más persze, ha az egyedüllétet a tévé, a közösségi oldalak böngészése vagy valami hasonló tölti ki, de azt hiszem, egyértelmű, hogy nem erről beszélek.
Eszembe jut erről még néhány dolog:
- A tantrából egy részlet, ami bejárta már az internetet, talán te is találkoztál vele, kedves olvasóm. A részleten belül is egy részlet jut eszembe: "Tölts el egy kis időt egyedül..." (érdemes egyébként ezt a részt egészében végigolvasni, legutóbb ITT találkoztam vele. Nem mondom, hogy mindennel egyet tudok érteni ebben, de érdemes mélyen elgondolkodni rajta.)
- Csernus dokink (akit nem muszáj szeretni, de sok gondolata megér egy-két misét :-D) A férfi című könyve, amiben hosszan fejtegeti, miért is van szükségünk a tartalmas egyedüllétre (szerintem amit A férfiben ír, szinte minden vonatkozik a nőkre is, és fordítva)
- Az ősi szentnek nevezett iratok, amelyek mind beszámolnak arról, hogy a mesterek valójában -egyebek mellett- a sivatagban és különféle helyeken a hosszabb egyedül eltöltött idő hatására lettek azok, akik. Ezt azért is említem, mert mindannyiunknak a saját életünk/sorsunk mesterének "kell" lennünk
Like, g+1, megosztás - mindez támogatás és tényleg sokat jelent! Köszönöm!
