2014. június 25., szerda

Tetszik vagy sem, összekapcsolódunk - és ma jobban, mint valaha




(Megjelent 2013. február 22-én a Napi Elemózsia Cikkek oldalon ITT<<<

A www.antaljudit.com oldalon itt<<<)







"Ma az emberiség sorsa sokkal döntőbb mértékben összekapcsolódik, mint valaha. A "mások problémái" és a "mi problémáink" közötti határvonalak is egyre inkább eltűnnek."

~Janez Drnovsek 


Hát igen, amikor hallom a világ minden tájáról a környezetrombolás borzasztó híreit és azt látom, hogy emberek megvonják vállukat és továbbmennek, nos, ilyen esetekben érzem csak igazán, hogy mélyen magunkba kell néznünk és feltenni a kérdést: mi az, hogy közel és mi az, hogy távol?

Mi, szülők ugye szeretjük a gyerekeinket, és mindent megteszünk értük? Úgy, de úgy megtennénk értük mindent, de mindent!
Nos ha ez valóban így van, akkor arra is gondolnunk kell, hogy milyen jövőt teremtünk nekik illetve mennyivel járultunk hozzá ahhoz, hogy nekik jó, vagy rossz legyen?

Ne feledjük, a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!

(Ezt a mondatot hol 
David Attenboroughnak, hol az indiánoknak tulajdonítják - így is, úgy is nagy igazság van benne.)

Azzal a vággyal a szívemben írom ezt a bejegyzést, hogy mi emberek most már valóban állítsuk meg degenerációnkat és a pozitív folyamatokat hagyjuk kibontakozni, erősödni, hogy valóban emberré válhassunk.


Itt az ideje, hogy szembenézzünk bajainkkal. Itt az idő, hogy - jelképesen szólva - észrevegyük, hogy ég a ház és nekilássunk eloltani a tüzet; menteni, ami menthető és aztán a károkat helyreállítani, valamint új házat, házakat építeni.



Egy kis falu az egész Föld. 

Egy nagy család vagyunk és nincs olyan, hogy a másik, távol lévő ember problémája nem érint engem. Mivel a Földhöz képest kicsik vagyunk, ezt nem érzékeljük, de a tudatosság egy bizonyos szintjén ez megérthető és átérezhető. 
 Azt még viszonylag könnyen felfogja a legtöbb ember, hogy például egy tőlünk távoli országban egy atomreaktor felrobban, az veszélyes ránk is.
De ugyanúgy meg kell értenünk, hogy az Amazonas körül most épp zajló botrányos dolgok bizony ugyanannyira érintenek minket, mint az, ha a közeli erdőben illegális fairtást végeznek. 

 Ha már itt tartunk, sajnos sokszor ami úgymond legális, az is káros és romboló.
 Mert ugyan mi a garancia arra, hogy a fairtás, aminek épp tanúi vagyunk -ahogy lehetünk is tanúi sokszor az erdőkben Magyarországon-, valóban szükséges és hasznos? Vagy ki garantálja nekünk, hogy a levegőben lévő méreganyagok úgynevezett megengedett szintje nekünk megfelelő? Ki engedte meg és miért? Mégis ki hatalmazta fel az egyik embert, hogy a másikat mérgezze? Miféle lelkiismereti törvény alapján?... ...

Annyi szent, hogy komoly látásmódváltásra van szükség. A felébredés már elcsépelt szó, de tény, hogy aki nem érzi, hogy pengeélen táncolunk, az bizony alszik. Tudom, magas a mérce, dehát ez van; ahogy mindannyian felelősek vagyunk a kialakult helyzetért, ezért mindannyiunknak cselekedni kell. "Már holnap reggel" -mondja Michael Reynolds, a híres "hulladékharcos" építész, az earthshipek építője. A globális tudat (ellentétben a globalizációval) tehát mindenképpen szükséges, lokális cselekvéssel egybekötve.



Az összefogás öröme


Ki tudja, talán éppen azért kreáltuk magunknak ezeket a problémákat, mert másképp valahogy nem tudtunk odáig eljutni, hogy kiélvezzük az együtt cselekvés örömét. Azt az örömöt, hogy - akár hatalmas erőfeszítésekkel - létrehozzuk merőben új, csodálatos szintű, emberi arcú kultúrát.
Mert bizony képesek vagyunk rá.


Like, g+1, megosztás, komment - köszönöm! :-)